Miért kell térkép a GPS mellé?
2010. július 2.
Majdnem belehalt a GPS tanácsaiba
http://www.technet.hu/hir/2009.03.26
Egy angol férfi kis híján belehalt az autóba épített navigáció iránymutatásába. A GPS egy kőszirt szélére irányította a sofőrt, aki kis híján a mélybe zuhant. A férfi ellen közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás.
Robert Jones akkor jött rá, hogy nem lehet tökéletesen megbízni az autójába épített navigációs rendszerben, amikor annak utasításait követve nekiment, majd félig átszakított egy sziklaszirt szélén felállított kerítést.

A negyvenhárom éves angol férfi Todmordenben lakó rokonait szerette volna meglátogatni, a gépkocsijában található számítógép pedig egy csúszós és keskeny gyalogösvényen átvezető utat javasolt számára a családlátogatáshoz. A gépi hang utasításait gondolkodás nélkül követő férfit most közúti veszélyeztetéssel vádolják.

"Azzal hívtak fel minket, hogy a Becup Road végén található sziklán egy BMW egyensúlyozik. Miután kivizsgáltuk az esetet, úgy döntöttünk, hogy a körültekintés és kellő figyelem hiánya miatt közúti veszélyeztetéssel fogjuk vádolni az autó vezetőjét" - mondta el West Yorkshire rendőrségi szóvivője a BBC-nek. A GPS utasításait vakon követő férfiról egyébként a rendőrségen az is kiderült, hogy hivatásos sofőrként dolgozik.

