Rólunk írták
2010. március 30.
Új térkép Baranya megyéről
Megjelent: Pécsi Napilap, 2010. március 30. eredeti cikk >>
Új Baranya térképet mutattak be a megyei önkormányzat épületében, ezen már szerepel az M6-M60-as autópálya, és alapos részletességgel tüntették fel a kistérségi és települési határokat is. A térképhez bizonyos feltételek teljesülése esetén ingyenesen lehet hozzájutni.
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre
A térkép bemutatásakor Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke egyrészt örömének adott hangot, hogy szerdán átadják az autópályát, ugyanakkor megemlítette, nagy szükség lenne az Ivándárdáig tartó néhány kilométer megépítésére is, ugyanis a horvátok Eszék gazdaságának élénkítése miatt hamar szeretnének rácsatlakozni. A barcsi folytatás is esedékes lehet, mert ide is érkeznének a horvátok autópályával.
Hali Zsolt, a térképet kiadó Stiefel Kft. értékesítési vezetője kiemelte, minden baranyai önkormányzat és öt főnél többet foglalkoztató cég ingyen kap a térképből, amennyiben megkeresik a kiadót.


