Miért kell térkép a GPS mellé?
2010. március 20.
A napkitörések hatása a GPS-rendszerekre
HVG, 2010. március 10., szerda
Akár balesetveszélyt is okozhat, hogy az egyre erősödő naptevékenység miatt átmenetileg pontatlanná válhatnak vagy ki is hagyhatnak a műholdas helymeghatározó készülékek.
Az is zavarja majd a GPS-eket, hogy a kiszámíthatatlan időközönként bekövetkező napkitörések után növekedni fog a Földet körülvevő ionoszféra ionizációja, ami alkalomszerűen kissé lelassítja majd a helymeghatározó műholdak által sugárzott rádiójeleket. E lassulás miatt a GPS-vevők adatai pontatlanok lesznek, a BBC által megszólaltatott tudósok számításai szerint akár tíz métert is tévedhetnek majd a helymeghatározók. Míg a kimaradások csupán pár percesek lehetnek, a pontatlanságok sok esetben több óráig vagy napig is tarthatnak. Egy személygépkocsi esetében az eltérés legfeljebb kisebb kényelmetlenséget okoz, az éppen leszállásra készülő repülőgépek vagy a kikötőkben lavírozó hajók viszont balesetveszélyes helyzetbe kerülhetnek. A katonai GPS-ek használói számára sem mindegy, hogy a felderítésre kiküldött, pilóta nélküli gépek vagy a műholdak vezérelte bombák tíz méterrel arrébb vannak-e, mint ahogy a GPS-ek mutatják. A tömegközlekedésben is lehetnek fennakadások, hiszen a legkorszerűbb, vezető nélküli vonatok a GPS-adatokra alapozva nyitják ki az állomásra érkezett szerelvény ajtóit.
Mivel a legutóbbi, közel egy évtizeddel ezelőtti naptevékenységi maximum idején a GPS-ek még ritkaságszámba mentek, nem volt szükség a korrekcióra. A szakemberek szerint a jelek elvesztése ellen nagyon nehéz védekezni, a megoldás az erősebb antennák használata lehet. A pontatlanság viszont részben kivédhető, ha az adatokat más forrásokból, például a mobilhálózatból érkező jelek segítségével helyesbítik. Mindenesetre szigorodni fognak a biztonsági előírások, szakértők szerint növekedni fog például a két utasszállító gép leszállása közötti kötelező várakozási idő.

